× 20. rész ×

   A meglepődöttségtől szóhoz sem jutottam. Csak bambán álltam előtte, miközben az arcába bámultam. HyunSeung ajkai beszédre nyíltak, de hogy mit mondott pontosan, az már nem jutott el a tudatomig. A körülöttünk álló emberek mind minket figyeltek, szintén csodálkozva. A levegő mintha megfagyott volna, mindenki elnémult, csak a zenelejátszóból bömbölt félhangosan egy számomra ismeretlen szám.

- MinSeo, minden rendben? – kérdezte Seung aggódva, és elkomorult arccal, ami egyúttal visszarángatott a valóságba.

- P-persze… - dadogtam alig hallhatóan, miközben elkaptam róla tekintetem, hogy valamilyen szinten visszanyerjem eredeti formámat, és teljesen biztos voltam abban, hogy fülig elpirultam.

- Boldog Karácsonyt! – mondta még egyszer és ismét elmosolyodott, majd a kezembe nyomta a piros, gyertyákkal és hógömbökkel díszített tasakot. Én is megeresztettem egy félmosolyt, és átvettem tőle, hogy végre kikerüljünk a kíváncsi szemek középpontjából. Kissé kínosan éreztem már magam, így muszáj volt valamit cselekednem. Egész eddig mindenki az én reakciómat várta, hisz nyilvánvaló volt, hogy már tudnak arról, hogy HyunSeung mennyiszer bántott. Ki ne tudott volna róla? A pletykák futótűzként terjedtek az iskolába - főleg ha az egy leendő hírességről szóltak, aki rendszerint megkeserítette mások életét - így biztos volt pár dolog, amiről hallottak, még ha annak semmi alapja sem volt.

- Köszönöm… - motyogtam az orrom alatt. Még mindig nem tértem észhez, és nem tudtam, hogy előtte bontsam ki az ajándékot, vagy később, miután félrevonulhatok és egymagam lehetek. Szerencsére a B2ST pont akkor tartott egy kisebb megbeszélést, így sietve távozott, ezzel megadva nekem a választ.

   Miután helyet foglaltam az egyik széken, még mindig sokkos állapotban voltam. A többi diáktársam közt tovább folyt az ajándékozás, és lassan a party is elkezdődött. A barátnőim egy emberként rohamoztak meg, akik szintén látták az előbbi kis jelenetet.

- Mit kaptál, mit kaptál? Nyisd már ki, nem igaz! Baromi kíváncsi vagyok! Hallod?! Tudni akarom, mit adott neked Seung! – ugráltak körülöttem, de én még mindig nem mertem hozzányúlni az ajándéktasakhoz.

- Mi van, ha valami megalázó és zavarba ejtő dolog van benne? – néztem rájuk félénken.

- Mire gondolsz? Vibrátorra? – vágott bamba képet Momo, mire mindenkiből kitört a nevetés.

- Neeeeem, nem úgy! Hanem mi van, ha csak azért adott ajándékot, hogy ezzel ismét bántson, ha ezzel is meg fog alázni? Nem merem kinyitni. – feszengtem, miközben megállás nélkül a tasakkal szemeztem.

- Jajj, ne sza.rozz már! – mondta Miyoung – Csak nyisd ki, mert már nem bírok várni!

- Ugyan! Az, hogy HyunSeung ajándékot vett neked, baromi nagy szó! Te vagy az első ember, akit képes volt meglepni! Az elmúlt években egy húzottjának se vett semmit, és erre tessék! Szerinted miért bámult meg titeket mindenki? – biztatott Cinti is.

- Éppen ezért félek… Ha nem utálna ennyire, és ha nem szálltam volna vele szembe, most valószínűleg én is üres kézzel mennék haza. De ő Hyunseung, és nála soha nem lehet tudni, hogy mikor áll bosszút…

- Ez is benne van a pakliban, ez igaz, de akár lehet az ellenkezője is! Te mondtad, hogy nála nem lehet semmit sem tudni. Hát akkor, mire vársz? Ha valami sértő dolgot tartalmaz, majd szépen megverjük! – rázta meg az öklét Heeyeon.

   Nem tudom, miért kezdtem el hirtelen kételkedni HyunSeungban. Mégis hová tűnt a boldogságom? Hisz kezdett megváltozni és jó útra térni, ő jött oda hozzám és kért bocsánatot mindenért, ő jött oda hozzám és hívott el a bulijukra! Ha ez nem pozitív javulás, akkor mégis mi? Talán ez megint egy játszma lenne, talán ez az egész csak egy újabb ok arra, hogy még jobban tönkretegyen? De annyira hihetőnek tűnt a kedvessége! Már kezdtem azt hinni, tényleg minden jó lesz ezután, de mi van, ha megint tévedek? Mi van, ha ezúttal nem csak nekem, de mindenki előtt eljátssza, hogy jófiú? A francba az egésszel is! Már teljesen eljátszotta a bizalmamat. De ha nem bízok már meg benne, akkor miért akarok tőle akármit is? Miért nem adok neki esélyt arra, hogy ismét megbízhassak benne?

- Najó… - sóhajtottam fel – Megnézem, mit kaptam, aztán lesz, ami lesz.

   Lassan nyúltam bele a papírzacskóba, és vettem ki belőle az ajándékot. Belenézni nem mertem, ahhoz már nem volt bátorságom. Szívem és kezem megállíthatatlanul remegett, miközben szaggatottan vettem a levegőt, és éreztem, ahogy izzadni kezd a tenyerem. Először egy tábla csokit sikerült kihalásznom, aminek örültem, de aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha mérgezett? Persze a lányok egyből lehülyéztek, de ők még nem ismerték eléggé Seungot. Vagy én ismertem volna félre?

   Másodszor egy kis négyzet alakú dobozkát húztam ki, ami gondosan be volt csomagolva. Óvatosan bontottam ki, miközben barátnőim izgatottan álltak körbe és sürgettek. Leszedtem a doboz fedelét, és a legnagyobb megdöbbenésemre egy ezüst nyaklánc hevert benne.

   Teljesen megrökönyödve álltam a kezemben a nyaklánccal.  Eddig is teljesen le voltam taglózva, ezek után már nem tudom, minek nevezhettem volna a sokkot, ami ért.  Még levegőt is elfelejtettem venni, és a szívem olyan szinten elkezdett verni, hogy félő volt, kiszakad a helyéről. Szemeim tágra nyíltak, a szám tátva maradt és kérdések ezrei fordultak meg a fejemben. Ez mégis mi? Mégis mit akar ez jelenteni? Seung és egy nyaklánc? Mi van?

- MINSEO! – ugrott hirtelen a nyakamba Wiwu – Te mázlista! Tuti bejössz neki! – vigyorgott a többiekkel együtt.

- Ahhw, ez annyira szép! – ámuldozott Zoey is – Vedd már fel!

- MinSeo! Föld hívja Marsot, ott vagy? – lengette meg a kezeit a szemem előtt Miyoung – Ébresztő, csaje!

- Ez… most… sokkolt… - nyögtem ki, mert még mindig nem fogtam fel teljesen a helyzetet. Eddig is össze voltam zavarodva és nem tudtam kiigazodni, ezek után meg pláne nem tudom, mit gondoljak. Mit akar ez jelenteni? Mégis mire véljem mindezt? Eddig ki nem állhatott, most meg nyakláncot ad? Oké, nem szív alakú medál volt rajta meg semmi hasonló, csak egy szimpla ezüstlánc, de akkor is! Karácsonyra mióta szokott egy pasi nyakláncot adni, akivel eddig néhány szón kívül nem is beszélt rendesen?

- Felveszed végre? – kérdezte Momo, de miután nem válaszoltam, kivette a dobozból az ékszert, és a nyakamba akasztotta – Csodásan áll! – nézett rám boldogan.

 - Mondtam én, hogy bejössz neki! De komolyan! Szerintem Seung kezd szimpatizálni veled! – vigyorgott Heeyeon.

- Ugyan, nem hiszem – fogtam meg a láncot a nyakamban – Én nem tudom, mit kéne most gondoljak. Ez annyira… szokatlan.

- Hát az bizony – mondta Cinti – De én totál el tudom képzelni róla, hogy beléd zúgott. Mikor mentek randira? – viccelődött, mire szúrósan néztem rá.

- Persze, jó hogy nem holnap már összeházasodunk, utána meg gyereket szülök neki! – forgattam meg a szemeimet - Én ezt akkor sem értem. Annyira nem stimmel vele valami – hitetlenkedtem továbbra is.

- Figyelj drága – karolt át Wiwu – Ha biztosra akarsz menni, kérdezd meg tőle! Biztos választ csak ő tud adni, és ha ennyire nyugtalanít, akkor beszélj vele! – bíztatott.

- Igen, beszélj vele! A szobájában már vár rád – nyújtott nyelvet Zoey, mire megforgattam a szemem, de persze jót nevettem rajta.

- Bolond! – löktem meg – Meg fogom tőle kérdezni. – indultam volna el, hogy megkeressem, de visszarántottak.

- Á-á, előtte még táncoltunk egyet! – adták ki a parancsot, azzal mind a heten elvegyültünk a tömegben.

× 19. rész ×

Ismét újabb napokat hagytam magam mögött. Az életem szép lassan visszatért eredeti kerékvágásába, azzal a különbséggel, hogy HyunSeung ezúttal nem volt jelen. Ha azt hittem, hogy tovább fog folytatódni minden vagy a bocsánatkérés után össze fogunk barátkozni, hát tévedtem. Bár minden bizonnyal sikerült leszállnia rólam, és a banda többé tagja is békén hagyott, ennél több nem történt. Úgy látszik, észbe kapott és Yoseob pofonjai hatással voltak rá, mert a jegyei javuló tendenciát mutattak, arról nem is beszélve, hogy ezerrel készült arra, hogy énekes és táncos lehessen.

Örültem neki, még akkor is, ha mindehhez az kellett, hogy engem ennyiszer bántson, hisz úgy nézett ki, rátalált önmagára és a saját útjára, amit végig fog járni, és talán egy napon valóra fogja váltani álmait. Az azonban már kissé elkeserített, hogy a boldogságában nem osztozkodhattam. Szerettem volna mindig mellette lenni, és segíteni, amiben tudok. Szerettem volna látni, ahogy táncol, ahogy pörög és csúszik a földön. Szerettem volna hallani énekelni, hogy egy dal vége után csillogó szemekkel nézzen rám, én pedig teljesen elolvadva mondhassam azt, hogy mennyire csodálatos a hangja. Sok mindent szerettem volna, de csak egy bökkenő volt: hogy minden út hozzá vezetett.

Valahogy képtelen voltam elképzelni nélküle az életemet, és így, hogy még csak rám sem figyelt, elszomorított. Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy jóban leszünk ezután. Bocsánatot kért, ez tény és való, de én kértem tőle időt, és nekem kellett volna megtenni felé az első lépést. Mégis azt vártam, hogy ő kezdjen el velem barátkozni, ő mondja nekem azt, hogy szeretne megismerni. 

   Nekem kellett közelednem felé. 

   De mégis hogyan?

Semmiképp nem akartam azt, hogy a semmibe vegyen, hogy csak úgy elsétáljon mellettem és egy köszönésen kívül ne szóljunk egymáshoz. Ezen változtatni akartam, de féltem. Féltem, mert nem tudtam, mire kéne számítanom, ha esetleg megpróbálok beszélgetést kezdeményezni. El fog lökni magától, ismét össze fogja törni minden ábrándomat, bele fog taposni a lelkembe? Mert ha igen, azt még egyszer nem tudnám feldolgozni. Rettenetesen féltem attól, hogy ismét tapintatlan és bunkó lesz, de azt se akartam, hogy a jelenlegi helyzet legyen köztünk. És nekem kellett döntenem és lépnem.

Azonban odafent mintha megszántak volna, és először életemben levettek egy terhet a vállamról, mert karácsony előtt egy héttel HyunSeung odajött hozzám. 

- Szia! – köszönt vidáman, mintha a legjobb haverok lennénk, de ugyanakkor kissé zavart volt. 

- Szia! – köszöntem vissza mosolyogva, bár legbelül a szívem kiugrani készült a helyéről. Uralkodnom kellett az érzéseimen, hogy véletlenül se piruljak el és még csak remegni se remegjen a hangom. 

- Figyelj… - vágott kertelés nélkül a közepébe – Tudom, hogy nem szoktunk beszélgetni, és hogy nem vagyunk jóban, és biztos vagyok benne, hogy még mindig utálsz és haragszol rám, de… Szóval izé… Én csak… - hadarta egy levegővel, miközben teljesen elvörösödött. Magamban jót mosolyogtam a reakcióján, de nem akartam közbevágni. – Az a helyzet, hogy Yoseobbal karácsonykor rendezünk egy bulit, afféle karácsonyi partyt és szeretném, ha te is eljönnél.

A szemeim hirtelen kikerekedtek, és még a szám is tátva maradt. Most komolyan meghívott engem a házibulijukra? Hallucinálok vagy ez tényleg a valóság? És jól hallottam, hogy azt mondta, hogy szeretNÉM és nem szeretNÉNK? Te jó ég! Ez csak egy álom lehet, mert ilyet biztos nem mondana szemtől szemben! 

- Ööööö… - csak ennyit bírtam kinyögni a sokktól, és még mindig felvont szemöldökkel és teljesen megnémulva álltam előtte. 

- Jajj, úristen, ne értsd félre, nincs semmiféle hátsó szándékom, nem foglak még egyszer bántani. De tényleg! Ez csak egy osztály buli, és mivel te is a része vagy, jó lenne, ha eljönnél. Meg akkor lesz a karácsonyi ajándékozás. Tudod, mi minden évben rendezünk ilyet és akkor szoktuk odaadni az ajándékokat is a húzottunknak. – magyarázta, aminek kivételesen örültem, mert már épp kezdtem volna kételkedni. 

- Hát, végül is elmehetek, bár nem túlzottan szeretem a karácsonyt – fújtam ki a levegőt, majd megeresztettem egy halvány mosolyt. 

- Reméltem, hogy igent mondasz. – mosolyodott el ő is – És ha eddig nem szeretted a karácsonyt, akkor most itt az ideje. Remek buli lesz, majd meglátod. 

- Hát, ebben azért nem lennék olyan biztos, de egy próbát megér. Ha már veled lehetek, akkor az csakis jó lehet. – tettem még hozzá, de persze csak magamban. – És mikor lesz pontosan? 

- 23-án, este 5-től másnap reggelig. 

- Jól van. Ha addig nem jön közbe valami, akkor ott leszek. 

- Rendben. Most viszont mennem kell, ne haragudj. – húzta el a száját. 

- Oké, nem gond, én is épp indulni akartam. Köszi a meghívást. Szia – zártam le a beszélgetést, ő pedig csak intett egyet és már el is viharzott.

A boldogságtól és a döbbenettől azt se tudtam, mit csináljak. Időm sem volt felfogni a történteket, annyira meglepett az egész helyzet. HyunSeung meghívott a karácsonyi bulijukra? Normál esetben azt gondolnám, hogy biztos Yoseob kérte meg rá, hogy hívjon meg, de akkor miért beszélt folyton egyes számban? És miért tűnt olyan boldognak, hogy beszélhet velem? És miért tűnt szomorúnak, hogy már mennie kellett? Most csak káprázott a szemem, most csak be akarom mesélni magamnak mindezt vagy tényleg így volt?

Valahogy rossz érzésem támadt ezzel kapcsolatban; egy hangocska azt kántálta, hogy megint meg fog történni, ami eddig, de a boldogság és az öröm, hogy HyunSeung szóba állt velem, minden kételyt elnyomott bennem. Kit érdekel, hogy mi lesz? A lényeg, hogy láthatom Őt, ott lehetek náluk és személyesen hívott el! Ez mindennél többet ér!

Egy levakarhatatlan vigyor ült ki arcomra, és attól a naptól kezdve teljesen ki voltam virulva. Eltűnt a szürkeség az életemből, és helyét valami sokkal jobb dolog vette át. Bár ugyanúgy átlagosan teltek a napjaim, a tudat, hogy beszéltünk, teljesen beragyogott mindent. Ismét remény szállt belém, és tudtam, nem kéne ezt hagynom, tudtam, hogy ez csak egy buli lesz, de mégis jó érzés volt. Nem akartam ettől megfosztani magam, hisz erre vártam már hetek óta. 

*

Lassan bár, de biztosan elérkezett az a bizonyos este. Teljesen fel voltam pörögve, és lázasan készülődtem a bulira. Már órákkal előtte nekiálltam kiválasztani a ruhámat, amiben menni fogok és elterveztem, milyen lesz a hajam és a sminkem. Sok gondolkodás után végül arra jutottam, hogy egy fekete, combközépig érő koktélruhát fogok viselni, egy enyhe, fekete, füstös sminkkel és kiengedett, behullámosított hajjal. Nem akartam túlzásba esni, de nem is akartam átlagosan kinézni, így elégedetten álltam a tükör előtt, miután kész lettem. A táskámba gyorsan beledobtam a legfontosabb kellékeket, mint a telefonom, egy csomag zsebkendő, parfüm, sminkkészlet és még néhány dolog, valamint az ajándékot se felejtettem el, amit a húzottamnak vettem.

A lányokkal gyalog mentünk, és megbeszéltük, hogy ott fogunk találkozni a srácokkal; ugyanis ők nem engedték, hogy mi is segítsünk nekik a készülődésben. Mikor odaértünk nem sokkal 5 után, már voltak néhányan, de a tömeg nagy része csak 6-ra érkezett meg.

A hangulat eleinte kicsit nyomott volt, de amint egyre többen lettünk, úgy egyre jobban feldobódott mindenki. A zene félhangosan szólt, pont úgy, hogy még hallottuk egymást, és nem kellett fél centiről a másik fülébe ordibálni. Az alkohol még nem került elő, azt csak a későbbiekre tervezték, miután megtörtént az ajándékozás meg hasonlók.

Kissé izgultam és vártam már, hogy HyunSeungot is megpillantsam, bár tudtam, hogy egy „sziá”-n kívül ismét nem fog semmi sem történni. A gyomrom folyamatosan égett, és minden percben úgy éreztem, hogy rosszul leszek. Csak egy pillanatra akartam látni, legalább egyetlenegy percre, és már boldog lettem volna.

Az idő viszonylag gyorsan telt, és lassan elkezdődött az ajándékozás. Tartottam ettől, hisz gyűlöltem ajándékozni. Sosem szerettem másoknak ajándékot venni, főleg akkor, ha az illetőt nem is ismertem. Honnan tudjam, hogy nem éppen egy olyan ajándékot veszek, amije már van, vagy éppen amihez rossz emlékek fűzik? Másrészt azért se szerettem, mert mint említettem, utáltam a karácsonyt. Ehhez a naphoz mindig is rossz dolgot kötődtek, és ha tehettem, a szobám magányában töltöttem el az estét, miközben hangosan bömbölt a fülembe a zene, hogy ne kelljen hallanom, ahogy az állítólagos családom ünnepelnek.

De mivel emberek között voltam, és nem akartam senkit se megbántani, na meg mivel megígértem, hogy eljövök, ezért ezt az érzést egyszer félretettem magamban és adtam egy esélyt, hátha ez az este mindent meg fog változtatni bennem, pont ahogy HyunSeung mondta.

A húzottam az egyik lány volt, akivel nem sokat beszéltem még, így ajándékként vettem neki egy gyertyatartót és egy világító hógömböt – ez mindig beszokott válni. Arról, hogy engem ki húzott, ötletem sem volt, de volt egy olyan érzésem, hogy a lányok közül valaki. Egész héten furcsán viselkedtek, amit annak tudtam be, hogy próbálták kideríteni, hogy leginkább mire lenne szükségem. Azonban tévednem kellett.

Egyszer csak HyunSeung állt meg előttem, kezében egy ajándéktasakkal…