× 19. rész ×

Ismét újabb napokat hagytam magam mögött. Az életem szép lassan visszatért eredeti kerékvágásába, azzal a különbséggel, hogy HyunSeung ezúttal nem volt jelen. Ha azt hittem, hogy tovább fog folytatódni minden vagy a bocsánatkérés után össze fogunk barátkozni, hát tévedtem. Bár minden bizonnyal sikerült leszállnia rólam, és a banda többé tagja is békén hagyott, ennél több nem történt. Úgy látszik, észbe kapott és Yoseob pofonjai hatással voltak rá, mert a jegyei javuló tendenciát mutattak, arról nem is beszélve, hogy ezerrel készült arra, hogy énekes és táncos lehessen.

Örültem neki, még akkor is, ha mindehhez az kellett, hogy engem ennyiszer bántson, hisz úgy nézett ki, rátalált önmagára és a saját útjára, amit végig fog járni, és talán egy napon valóra fogja váltani álmait. Az azonban már kissé elkeserített, hogy a boldogságában nem osztozkodhattam. Szerettem volna mindig mellette lenni, és segíteni, amiben tudok. Szerettem volna látni, ahogy táncol, ahogy pörög és csúszik a földön. Szerettem volna hallani énekelni, hogy egy dal vége után csillogó szemekkel nézzen rám, én pedig teljesen elolvadva mondhassam azt, hogy mennyire csodálatos a hangja. Sok mindent szerettem volna, de csak egy bökkenő volt: hogy minden út hozzá vezetett.

Valahogy képtelen voltam elképzelni nélküle az életemet, és így, hogy még csak rám sem figyelt, elszomorított. Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy jóban leszünk ezután. Bocsánatot kért, ez tény és való, de én kértem tőle időt, és nekem kellett volna megtenni felé az első lépést. Mégis azt vártam, hogy ő kezdjen el velem barátkozni, ő mondja nekem azt, hogy szeretne megismerni. 

   Nekem kellett közelednem felé. 

   De mégis hogyan?

Semmiképp nem akartam azt, hogy a semmibe vegyen, hogy csak úgy elsétáljon mellettem és egy köszönésen kívül ne szóljunk egymáshoz. Ezen változtatni akartam, de féltem. Féltem, mert nem tudtam, mire kéne számítanom, ha esetleg megpróbálok beszélgetést kezdeményezni. El fog lökni magától, ismét össze fogja törni minden ábrándomat, bele fog taposni a lelkembe? Mert ha igen, azt még egyszer nem tudnám feldolgozni. Rettenetesen féltem attól, hogy ismét tapintatlan és bunkó lesz, de azt se akartam, hogy a jelenlegi helyzet legyen köztünk. És nekem kellett döntenem és lépnem.

Azonban odafent mintha megszántak volna, és először életemben levettek egy terhet a vállamról, mert karácsony előtt egy héttel HyunSeung odajött hozzám. 

- Szia! – köszönt vidáman, mintha a legjobb haverok lennénk, de ugyanakkor kissé zavart volt. 

- Szia! – köszöntem vissza mosolyogva, bár legbelül a szívem kiugrani készült a helyéről. Uralkodnom kellett az érzéseimen, hogy véletlenül se piruljak el és még csak remegni se remegjen a hangom. 

- Figyelj… - vágott kertelés nélkül a közepébe – Tudom, hogy nem szoktunk beszélgetni, és hogy nem vagyunk jóban, és biztos vagyok benne, hogy még mindig utálsz és haragszol rám, de… Szóval izé… Én csak… - hadarta egy levegővel, miközben teljesen elvörösödött. Magamban jót mosolyogtam a reakcióján, de nem akartam közbevágni. – Az a helyzet, hogy Yoseobbal karácsonykor rendezünk egy bulit, afféle karácsonyi partyt és szeretném, ha te is eljönnél.

A szemeim hirtelen kikerekedtek, és még a szám is tátva maradt. Most komolyan meghívott engem a házibulijukra? Hallucinálok vagy ez tényleg a valóság? És jól hallottam, hogy azt mondta, hogy szeretNÉM és nem szeretNÉNK? Te jó ég! Ez csak egy álom lehet, mert ilyet biztos nem mondana szemtől szemben! 

- Ööööö… - csak ennyit bírtam kinyögni a sokktól, és még mindig felvont szemöldökkel és teljesen megnémulva álltam előtte. 

- Jajj, úristen, ne értsd félre, nincs semmiféle hátsó szándékom, nem foglak még egyszer bántani. De tényleg! Ez csak egy osztály buli, és mivel te is a része vagy, jó lenne, ha eljönnél. Meg akkor lesz a karácsonyi ajándékozás. Tudod, mi minden évben rendezünk ilyet és akkor szoktuk odaadni az ajándékokat is a húzottunknak. – magyarázta, aminek kivételesen örültem, mert már épp kezdtem volna kételkedni. 

- Hát, végül is elmehetek, bár nem túlzottan szeretem a karácsonyt – fújtam ki a levegőt, majd megeresztettem egy halvány mosolyt. 

- Reméltem, hogy igent mondasz. – mosolyodott el ő is – És ha eddig nem szeretted a karácsonyt, akkor most itt az ideje. Remek buli lesz, majd meglátod. 

- Hát, ebben azért nem lennék olyan biztos, de egy próbát megér. Ha már veled lehetek, akkor az csakis jó lehet. – tettem még hozzá, de persze csak magamban. – És mikor lesz pontosan? 

- 23-án, este 5-től másnap reggelig. 

- Jól van. Ha addig nem jön közbe valami, akkor ott leszek. 

- Rendben. Most viszont mennem kell, ne haragudj. – húzta el a száját. 

- Oké, nem gond, én is épp indulni akartam. Köszi a meghívást. Szia – zártam le a beszélgetést, ő pedig csak intett egyet és már el is viharzott.

A boldogságtól és a döbbenettől azt se tudtam, mit csináljak. Időm sem volt felfogni a történteket, annyira meglepett az egész helyzet. HyunSeung meghívott a karácsonyi bulijukra? Normál esetben azt gondolnám, hogy biztos Yoseob kérte meg rá, hogy hívjon meg, de akkor miért beszélt folyton egyes számban? És miért tűnt olyan boldognak, hogy beszélhet velem? És miért tűnt szomorúnak, hogy már mennie kellett? Most csak káprázott a szemem, most csak be akarom mesélni magamnak mindezt vagy tényleg így volt?

Valahogy rossz érzésem támadt ezzel kapcsolatban; egy hangocska azt kántálta, hogy megint meg fog történni, ami eddig, de a boldogság és az öröm, hogy HyunSeung szóba állt velem, minden kételyt elnyomott bennem. Kit érdekel, hogy mi lesz? A lényeg, hogy láthatom Őt, ott lehetek náluk és személyesen hívott el! Ez mindennél többet ér!

Egy levakarhatatlan vigyor ült ki arcomra, és attól a naptól kezdve teljesen ki voltam virulva. Eltűnt a szürkeség az életemből, és helyét valami sokkal jobb dolog vette át. Bár ugyanúgy átlagosan teltek a napjaim, a tudat, hogy beszéltünk, teljesen beragyogott mindent. Ismét remény szállt belém, és tudtam, nem kéne ezt hagynom, tudtam, hogy ez csak egy buli lesz, de mégis jó érzés volt. Nem akartam ettől megfosztani magam, hisz erre vártam már hetek óta. 

*

Lassan bár, de biztosan elérkezett az a bizonyos este. Teljesen fel voltam pörögve, és lázasan készülődtem a bulira. Már órákkal előtte nekiálltam kiválasztani a ruhámat, amiben menni fogok és elterveztem, milyen lesz a hajam és a sminkem. Sok gondolkodás után végül arra jutottam, hogy egy fekete, combközépig érő koktélruhát fogok viselni, egy enyhe, fekete, füstös sminkkel és kiengedett, behullámosított hajjal. Nem akartam túlzásba esni, de nem is akartam átlagosan kinézni, így elégedetten álltam a tükör előtt, miután kész lettem. A táskámba gyorsan beledobtam a legfontosabb kellékeket, mint a telefonom, egy csomag zsebkendő, parfüm, sminkkészlet és még néhány dolog, valamint az ajándékot se felejtettem el, amit a húzottamnak vettem.

A lányokkal gyalog mentünk, és megbeszéltük, hogy ott fogunk találkozni a srácokkal; ugyanis ők nem engedték, hogy mi is segítsünk nekik a készülődésben. Mikor odaértünk nem sokkal 5 után, már voltak néhányan, de a tömeg nagy része csak 6-ra érkezett meg.

A hangulat eleinte kicsit nyomott volt, de amint egyre többen lettünk, úgy egyre jobban feldobódott mindenki. A zene félhangosan szólt, pont úgy, hogy még hallottuk egymást, és nem kellett fél centiről a másik fülébe ordibálni. Az alkohol még nem került elő, azt csak a későbbiekre tervezték, miután megtörtént az ajándékozás meg hasonlók.

Kissé izgultam és vártam már, hogy HyunSeungot is megpillantsam, bár tudtam, hogy egy „sziá”-n kívül ismét nem fog semmi sem történni. A gyomrom folyamatosan égett, és minden percben úgy éreztem, hogy rosszul leszek. Csak egy pillanatra akartam látni, legalább egyetlenegy percre, és már boldog lettem volna.

Az idő viszonylag gyorsan telt, és lassan elkezdődött az ajándékozás. Tartottam ettől, hisz gyűlöltem ajándékozni. Sosem szerettem másoknak ajándékot venni, főleg akkor, ha az illetőt nem is ismertem. Honnan tudjam, hogy nem éppen egy olyan ajándékot veszek, amije már van, vagy éppen amihez rossz emlékek fűzik? Másrészt azért se szerettem, mert mint említettem, utáltam a karácsonyt. Ehhez a naphoz mindig is rossz dolgot kötődtek, és ha tehettem, a szobám magányában töltöttem el az estét, miközben hangosan bömbölt a fülembe a zene, hogy ne kelljen hallanom, ahogy az állítólagos családom ünnepelnek.

De mivel emberek között voltam, és nem akartam senkit se megbántani, na meg mivel megígértem, hogy eljövök, ezért ezt az érzést egyszer félretettem magamban és adtam egy esélyt, hátha ez az este mindent meg fog változtatni bennem, pont ahogy HyunSeung mondta.

A húzottam az egyik lány volt, akivel nem sokat beszéltem még, így ajándékként vettem neki egy gyertyatartót és egy világító hógömböt – ez mindig beszokott válni. Arról, hogy engem ki húzott, ötletem sem volt, de volt egy olyan érzésem, hogy a lányok közül valaki. Egész héten furcsán viselkedtek, amit annak tudtam be, hogy próbálták kideríteni, hogy leginkább mire lenne szükségem. Azonban tévednem kellett.

Egyszer csak HyunSeung állt meg előttem, kezében egy ajándéktasakkal…