× 4. rész ×

   Észre sem vettem, hogy már bent állok a teremben, és a tanár, aki elkísért, már rég eltűnt. Csak akkor eszméltem fel, amikor a bent lévő tanárnő kiejtette a nevemet:

- Ő itt Park MinSeo, ő lesz az új osztálytársatok! Most költözött ide, úgyhogy kérlek, legyetek vele megértőek és segítsetek neki! - hangja kedvesen csengett; miközben beszélt, ajkai mindvégig felfelé íveltek.

   Zavartan és félve fordultam az újdonsült osztályom felé. Arcom már rég tűzpiros színben pompázott, gyomrom fel-le liftezett az idegességtől, kezeim pedig szemlátomást remegtek. Utáltam ilyen helyzetben lenni, mert sosem tudtam érthetően kommunikálni, össze-vissza dadogtam és beszéltem mindenféle sületlenségekről. Ilyen helyzetben egyszerűen képtelen voltam uralkodni a bennem felgyülemlett feszültség felett, és ez szintén dühítő volt.

   Egy hang sem jött ki a torkomon, csupán csak egy néma „sziasztok”-ot rebegtem el, miközben illedelmesen meghajoltam. Magamra erőltettem egy mosolyt, de sejtéseim szerint csak egy félresikerült vicsorgás lett belőle. Az osztály ezzel ellentétben hangosan köszönt vissza. Csak remélni mertem, hogy senki nem úgy vette le, mintha nem szívlelném őket.

-  MinSeo, üdvözöllek közöttünk, remélem, jól fogod érezni magad! Kérlek, foglalj helyet! - mutatott Kim tanárnő – időközben az is eljutott a tudatomig, hogy őt hogy hívják - az ajtó felőli padsor második asztalára, ami üres volt. Szó nélkül vettem birtokba a helyemet, az óra pedig folytatódott tovább.

   Próbáltam bekapcsolódni a témába, de gondolataim egyre inkább elkalandoztak. Az izgalom még most is ott futkározott a bőröm alatt, de már nem voltam annyira nyugtalan, mint amikor bejöttem. Valahogy nem vártam, hogy kicsöngessenek, mert tudtam, hogy meg fognak rohamozni, én pedig egyenesen utáltam a középpontban lenni. Bár jobban aggasztott az a tudat, hogy ennek az ellenkezője fog történni. Nem akartam még egy olyan osztályt, ahol mindenki utál és nincs senki, akivel napközben lóghatnék. „Csak pozitívan, MinSeo, csak pozitívan. Ne feledd, hogy ez egy teljesen más ország!” – nyugtatgattam magam gondolatban, és épphogy hátradőltem, meg is szólalt az óra végét jelző csengő.

   Mindenki mozgolódni kezdett, én pedig nem tudtam, mit csináljak, hová menjek. De nem kellett sokat várnom, hirtelen egy szőke hajú lány huppant le mellém. Meglepődve néztem rá, azonban ezúttal megpróbáltam mindenféle kételyt, zavartságot elnyomni, és önmagam lenni.

- Szia MinSeo! Miyoung vagyok! – mosolygott rám barátságosan.

- Én meg Wiwu vagyok! – csücsült fel az asztalra egy másik lány.

- Hé, oda én akartam ülni! – lökte le barátnőjét egy barna hajú szépség, amin nevetnem kellett – Szia, én meg Cinti!

- Én is itt vagyok, én is! – furakodott közéjük egy negyedik személy is – Zoey vagyok! – üdvözölt ő is.

- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk – Azt hiszem, nehezen fogom megjegyezni, hogy ki-kicsoda – húztam el a számat, de ők csak legyintettek.

- Nem gond, biztos nehéz lehet ennyi új arcot megjegyezni.

- Amúgy te hová valósi vagy? Melyik országból jöttél? Ismersz valakit? Van barátod? Miért jöttél ide? – a kérdések egyre csak szaporodtak, én meg azt se tudtam, melyikre válaszoljak.

- Jajj, lányok, hagyjátok már szegényt! Ne akarjátok már rögtön, hogy a legszaftosabb sztorijaiba is beleavasson! – dorgálta meg a barátnőit Cinti.

- Nincs semmi baj, számítottam erre a kérdés-áradatra – nevettem el magam ismét - Amúgy Magyarországról jöttem, jelen pillanatban itt élek Szöulban, nem, nem ismerek senkit, nincs barátom és az utolsó kérdésre egyelőre még nem szeretnék válaszolni. Azt hiszem, minden kérdésre adtam felelet, vagy kihagytam valamit?

- Okés, persze, hogy nem kell mindent rögtön elmondanod, nem is vártuk el! – ölelt meg hirtelen Miyoung, amin eléggé meglepődtem, és ezt a többiek is észrevették – Jujj, bocsi, nem tudtam, hogy nem szereted, ha ölelgetnek – harapott bele ajkába kissé elpirulva, mintha valami rosszat tett volna.

- Ugyan, nem gond, csak meglepett. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen kedvesen bánjanak velem, szóval ez még teljesen új nekem.

- Majd hozzászoksz! – kacsintott rám Wiwu.

- És ti? Ti is itt laktok? – kérdeztem vissza.

- Igen, itt lakunk nem messze a sulitól, mondhatni majdnem szomszédok vagyunk. Csak Cinti lakik néhány kilométerrel odébb – mondta Zoey.

- Áh, értem.

   Ezután még egymás szavába vágva faggattak egy kicsikét, amiken én jót mulattam. Azt hittem, sokkal nehezebben fog menni ez az ismerkedés, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Nagyon aranyos volt mindenki, és még én is nyugodt maradtam, és nem jöttem zavarba. Sokkal nyitottabb voltam, mint valaha bármikor bárkivel. Talán azért voltam ennyire bátor, mert ők is érdeklődve álltak hozzám és nem éreztették velem, hogy új vagyok. Úgy éreztem, végre normális életem lesz, hogy végre barátokra leltem. Furcsa tőlem ezt hallani, de velük kapcsolatban tényleg úgy éreztem, mintha már ezer éve ismernénk egymást.

   A nap további részében a többi osztálytársam is odajött érdeklődni, de a lányok mindig elraboltak tőlük. Nagyjából elmondták, hogy mi hol van, hogy melyik termekben vannak óráink, meg ilyenek, valamint beavattak egy-két olyan dologba, amikről mindenképp tudnom kellett. Például, hogy van a suliban egy kezdő banda, akik eléggé el vannak szállva maguktól, és jobb lesz, ha tartózkodom tőlük. Ezután azt is elárulták, hogy ők az osztálytársaink, és hogy valószínűleg át kell majd esnem egy általuk kitervelt teszten, ha akarom, ha nem. Ezen kissé beparáztam, de úgy döntöttem, nem foglalkozok velük. Mégis mit tudnának nekem ők ártani? Vannak barátaim, és ez nekem bőven elég. Ha békén hagyom őket, valószínűleg ők is leszállnak rólam. Azokat a személyeket is megmutatták, akik túl szépnek képzelik magukat, és kicsikét túl sok hajfesték ment az agyukra, azokat, akik híresek a suliban, a nagymenőket, meg az összes jóképű pasit. Persze ilyenkor mindig lehurrogták a másikat, hogy ők már foglaltak, így a végén ott kötöttünk ki, hogy már rögtön az első nap nekem is akartak keresni valakit.

   Órák után bementem a tankönyveimért, majd miután hazaértem, és tartottam egy kisebb beszámolót Momonak és Heeyeonnak, lefürödtem, bedőltem az ágyba, és már aludtam is.