× 9. rész ×

   Lassan indultam meg az emeltre, és a liftezés helyett most a lépcsőt választottam. Kavarogtak bennem az érzések, egyszerűen nem tudtam hová tenni HyunSeungot. Annyira kiismerhetetlen volt, annyira távolságtartó, még csak meg sem próbált velem kedves lenni. De mégis miért? Hisz én tényleg nem tettem semmit. Talán emlékeztetem egy nem kívánatos személyre a múltjából? Vagy csak az nem tetszik neki, hogy európai vagyok? De ez akkor sem ad okot semmire, attól még nem kéne ennyire kegyetlennek lennie. Yoseob azt mondta, hogy valójában nagyon rendes srác, és csak akiket nem bír, azokkal ilyen. De mi alapján dönti el, hogy ki az, aki normális és ki az, aki nem? Jó, lehet másoknak volt ürügyük, de én tudtommal akkor sem követtem el ellene semmit. Talán van valami, amiről nem tudok? A szüleimmel kapcsolatban? Talán tudja, hogy mit tettek, talán az ő ismerősei közül is bántottak valakit? Nem, ezt biztosan nem, hisz egy világ választott el minket eddig egymástól. Azért a nyolcezer  km az mégiscsak baromi nagy távolság. Egyszerűen nem értem. Ha ennyire nem vagyok neki szimpatikus, akkor hagyjon békén, és ne szekáljon folyton. Vagy legalább okot adjon rá, hogy ne zsibongjon a fejemben ezernyi kérdés, amiktől lassan megőrülök.

   Mikor beléptem az ajtón, már hat óra is elmúlt. Vettem egy nagy levegőt, és felkészültem egy apró kis veszekedésre. Sajnos elfelejtettem felhívni Momoékat, hogy később érek haza, mint szoktam, úgyhogy mostanra már biztosan halálra aggódták magukat.

   Halkan kibújtam a cipőmből, majd becéloztam a konyhát, ahonnét hangokat hallottam.

- Sziasztok, megjöttem! – köszöntem, de amint megláttam, hogy a megszokott hármas társaságunk most két személlyel bővült, kisebb szívrohamot kaptam – TIIII?

- MinSeo? – kérdezett vissza a két ismerős ismeretlen kórusban.

- Ti ismeritek egymást? – nézett ránk meglepetten Heeyeon.

- Öööh… - tekintetem ide-oda cikázott közöttük, és fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Nagyon mertem remélni, hogy azok ott ketten nem mesélték el a ma délután történteket, mert nem akartam a lányoknak elárulni. Sok gondjuk volt már így is, nem akartam még több fejfájást okozni nekik.

- Úgy ahogy, igen – felelte az egyik srác, akinek még mindig nem tudtam a nevét – A fiúk barátnői már meséltek róla, és ma sikeresen össze is futottunk.

- Áh, vagy úgy! De várjunk csak! – fordult felém Momo – Te ismered a Beasteseket és a barátnőiket? Ezt eddig miért nem mondtad?

- Miért, ti is ismeritek Miyoungot, Cintit, Wiwut és Zoeyt? – a kérdésemre csak bólintottak egyet– Milyen kicsi a világ! Ők azok a barátnőim, akikről meséltem.

- Komolyan? – csodálkozott Heeyeon – Bár most, hogy így mondod, tényleg róluk meséltél, de ez eddig le sem esett. Ez hogy lehet? – gondolkozott el egy pillanatra Heeyeon, majd odajött hozzám, és megölelt – Egyébként be szeretnénk mutatni valakiket – lépett oda az egyik sráchoz, majd átkarolta azt – Ő Gikwang, a barátom. Ő pedig Dongwoon, Momo palija – nézett a másik páros irányába.

- Örülök, hogy találkoztunk. Engem meg már ismertek – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, és megeresztettem egy apró mosolyt. Csak remélni mertem, hogy ők nem akkora barmok, mint a többi srác a bandából.

- És hol voltál ma ilyen sokáig? – vont kérdőre Momo. Szerencsére, míg felértem a lépcsőn azt is sikerült kitalálnom, hogy mivel fogom kivágni magam ebből a helyzetből.

- Kicsit tovább gyakoroltunk a tanárnővel, meg el is beszélgettük az időt, a telefonom meg lemerült, és nem tudtalak felhívni titeket. Bocsánat – húztam el a számat, és vágtam bűnbánó tekintetet, majd kiengesztelésül megöleltem mindkettejüket – De ha nem bánjátok, most letusolok és lefekszem aludni, mert baromira fáradt vagyok.

- Jól van, menj csak! – kiáltották még utánam, majd becsuktam magam mögött a szobám ajtaját.

   Nekidőlve az ajtónak felsóhajtottam a megkönnyebbültségtől, és éreztem, ahogy a fáradság szétárad bennem. Az álmosság olyan hirtelen terült el rajtam, hogy állva el tudtam volna aludni. Úgy döntöttem, majd reggel korábban kelek és akkor lefürdök, így rádőltem az ágyra és becsuktam a szemem. Azonban képtelen voltam elaludni. Még mindig HyunSeung járt a fejemben, újra és újra lejátszódott előttem a jelenet, ahogy nekinyom a bordásfalnak. Kirázott a hideg, ahogy felidéződött bennem, milyen közel volt az arca az enyémhez, ahogy a teste az enyémnek simult, és ahogy a melegsége bekebelezett. Tiszta őrültségnek hangzott, de hiába bántott, nem tudtam kiverni őt a fejemből. Ezekre a gondolatokra a szívem csak verni kezdett, mintha ki akarna szakadni a helyéről és messze futni, egészen HyunSeung szívéig, hogy aztán az övével együtt örökös táncra perdüljenek.

   Nem tudom miért, de egyszerre csak azt éreztem, hogy forró könnycseppek buggyannak ki a szememből, és folynak végig arcomon. Mégis mi az isten történik velem? Mégis mi az, ami ennyire megfogott benne? Mégis miért nem tudok tőle szabadulni? Mégis miért van az, hogy azok ellenére, hogy ezt tette velem, én még ugyanúgy… szeretem? Szerelmes lennék? Nem, az kizárt, én még sosem voltam szerelmes! Ilyen nem lehet, biztos, hogy nem! Ez badarság!

   Hirtelen kopogtak az ajtómon. Ijedten ültem fel az ágyban, és gyorsan letöröltem a könnyeimet, majd betessékeltem az illetőt. Gikwang jelent meg az ajtóban.

- Oh, szia – köszöntem halkan – Mit szeretnél?

- Én csak… - csukta be maga mögött az ajtót, és zavartan pillantott rám – Ugye jól vagy?

- Persze, miért ne lennék? – néztem rá kérdőn, de tudtam, hogy mire akar kilyukadni.

- HyunSeung miatt. Nagyon bántott? – ült le mellém az ágy szélére – Egyébként hoztam jeget a kezedre, gondolom eléggé megszorította.

- Ugyan, nem kellett volna – mosolyogtam el magam – Jól vagyok, tényleg. Túl leszek rajta, nem fogok egy ilyen ficsúr miatt szenvedni. De azért köszi – vettem el tőle a jeget, majd a fájó csuklómra tettem. – Amúgy kérdezhetek valamit?

- Nyugodtan.

- Elmondtátok Heeyeonéknak, hogy mi történt?

- Nem. Csak annyit mondtuk, hogy HyunSeung megint balhézott és rászállt egy csajra, de nem említettünk nevet. Meg miután megérkeztél, láttuk rajtad, hogy nem nagyon akarod elmondani, így mi sem tettük. A te döntésed, hogy elmondod-e nekik vagy sem, mi nem fogunk beleavatkozni a családi dolgokba – mondta nagyon komolyan – Amúgy sajnálom, ami történt, nem tudom, mi ütött Seungieba. Nem szokott mindig ilyen lenne, ő…

- Igen, tudom, ő egy nagyon kedves srác, ezt már hallottam – fejeztem be a mondatát, mire felvont szemöldökkel nézett rám – Yoseob mondta. Ő kísért a haza.

- Vagy úgy. El fogok vele beszélgetni, és megkérdezem, hogy mi volt ez az egész. – már épp tiltakozni akartam volna, amikor leintett és folytatta – Nem csak miattad, hanem mások miatt is. Nem értem, mi szüksége van arra, hogy másokat baszogasson. Már engem idegesít és én szégyellem magam, hogy ilyeneket csinál, mindezt semmiféle bűntudat nélkül. Végleg betelt a pohár nálam, többé nem tűröm el, hogy akárkivel is ilyeneket tegyen! Főleg nem veled, aki a barátnőm fogadott húga. Nem akarok több balhét, hisz amint ők kijárják a sulit, a bandánk debütálni fog, és nem hiányzik, hogy egy hatalmas zűrzavarral indítsunk! – Gikwang majdnem kiabálva mondta ezeket. Eléggé felment benne a pumpa, így nem szakítottam félbe. Ráadásul, ha elkezdem védeni HyunSeungot, tuti fel fog tűnni neki, hogy tetszik nekem, amit meg nagyon nem akartam, hogy tudjon. Még én sem voltam tisztában az érzéseimmel, és ezt először magammal akartam tisztázni.

- Rendben van, ahogy gondolod. – sóhajtottam fel, majd álmosan pislogva ismét elnyúltam az ágyon. Hogy ezután mondott-e valamit, azt már nem tudtam, mert amint letettem a fejem a párnára, elnyomott az álom.